május 23.,

Bent aludtam a kórházban, Krisznél. Anyu elment, de megengedte, hogy ott maradjak. Még mindenféle kocsi-dolgokat kell intéznie.. Szegény, neki is minden "összejön" mostanában.
     Amúgy Krisz jól van. Kezdi visszanyerni az arcfomája az eredeti alakját. Csak vicceltem, a koponyájával semmi gond nincs, azt leszámítva, hogy betört. De csak a homlokán fog maradni egy karcolás, ez a kisebbik probléma.
   A másik gond már kicsit aggasztó..Nem is tudom, hogy fogalmazzam ezt..A legjobb lenne, ha az elejéről kezdeném.
Arra keltem, hogy Krisz ordít mellettem, mint egy őrült, azt kiáltotta, "AÚÚ, jajj de fáj, segítség!" vagy valami hasonlót.
Halálra rémültem, de gyorsan megnyomtam az ágya fölött egy gombot, pár másodperc múlva pedig már jöttek is az ápolók.
Bevitték a műtőbe, én pedig azon gondolkoztam, vajon mi történt? Ijedtemben felhívtam anyut, aki nem vette fel a telefont. Gondolom, éppen a kocsiszerelő-pasival alkudozott, hogy mennyiért javítja meg a horpadást az autó elején.
Másfél óra múlva kijött az orvos.-Eközben körülbelül hatszor voltam WC-n idegességemben...
-Mi történt?-kérdeztem.-Hol van Krisz?
Ekkor tolta ki egy nő..Én meg elájultam..

Hihetetlen! Ilyen nincs, nem hiszem el, valaki csípjen meg! Miután sikeresen újból talpon voltam, meg is csíptem magam, de valahogy nem tudtam felébredni szörnyű álmomból.
Kiderült, hogy Krisznek reggel a lába fájt annyira, volt benne valami rög vagy már nem is tudom mi a neve, mindegy..tegnap ezt a valamit nem vette észre, ezért ma súlyosodott a fájás és..

..Krisz lábát leamputálták!
Mit mond erre egy normális ember? De szép a .."lábad"? De valahogy nem volt olyan vicces azt látni, hogy a szerelmem jobb lába térdtől lefelé..hogy is mondjam, hiányos.
Ekkor ájultam én el. Még most is fáj a fejem, de nem történt semmi maradandó sérülés rajtam.
Krisz viszont elég furán fest. Egy tolószékben tolta ki a néni, és az is lesz az ő tolószéke mostantól. Abban reménykedtem, hogy ez csak egy vicc, vagy nem is tudom mi, és Krisz lába hirtelen kinő. Mint a gyíkok farka. De rajnos Krisz nem gyík.. Egy gyík meg amúgy sem tetszene, de ez már lényegtelen..

-Hé, nyugi, Ev, nyugodj meg!-mondta.
Nem értem, hogy veheti ilyen könnyedén a dolgokat.. Nekem is kéne néha egy kis lazaság.
De én még így is szeretem, miért ne szeretném? Csak éppen soha többet nem fog lábra állni. Legalábbis a jobbra tuti nem.
-Krisz! Soha többet nem tudunk biciklizni! Mi lesz most?-siránkoztam.
Esküszöm, ha más csinálta volna ezt előttem, azt mondtam volna rá, hogy hisztis tyúk. És biztos mondták is rám, de igazából meg is érdemeltem.
Nincs lába, erre én a bringákkal törődöm. Amikor ez nem igaz! Egyszerűen csak..nem tudom megfogalmazni a dolgokat.
Egy alagútban vagyok, ahol nem találom a kiutat. Pedig ki kéne jutni, mert már nagyon sötét van itt!
Anyut megint felhívtam, de nem vette fel. Mi tart ennyi ideig?
Az orvos még felírt mindenféle dolgot, jövő héten vissza kell menni, megnézik a lábát. Ebben már csak az a furcsa, hogy nincs lába. De azért megnézik.. A férfi legalábbis ezt mondta.
Krisz mindig mosolyog rám, nem értem, hogy lehet benne ennyi erő. Én már rég elbőgtem volna magam, hogy nincs lábam. A baj már csak az, hogy a sírás nem old meg semmit.

Amikor kimentünk a kórház ajtaján (Pontosabban: én mentem, Kriszt pedig toltam a tolókocsival), egy nőt szállítottak be a mentősök, aki meglehetősen hasonlított .. az anyukámra!

vélemény