Tegnap még beszélgettünk hosszú ideig, de Dettinek már mennie kellett.Hát nem is várhatom el, hogy mindig velem legyen.De nagyon rendes tőle, hogy ennyit fáradozik.Persze még egy csomó dolgot nem tudok róla, de egyet biztosan.A legfontosabbat.Méghozzá azt, hogy számíthatok rá.Semmit nem tudok az életemről, de pár óra alatt megtanultam, hogy az az egyik legfontosabb tulajdonsága az embernek, hogy lehessen rá számítani.És a szüleim meg Detti mindenképpen ilyen ember.

Amikor tegnap megláttam Tomit, arra gondoltam, hogy helyes srác, de..elég ránézni az arcára, lesüt róla: öntelt ficsúr.

Szóval én nem is bánom, hogy Kírával van.Legyenek boldogok!
Kíra..talán én is ilyen lehettem..

Dettinek is olyan a stílusa, mint nekem régen, úgy gondolkozik, mint én régen.De..rajta valahogy látszik, hogy normális.Benne meg tudok bízni.

-Az ebéd körülbelül 40 perc múlva kész, jó?-kérdezte anyu.Még mindig furcsa..anyu..de egyre jobban kezdem megszokni.

-Persze.Edéb után átmehetek Dettihez?-kérdeztem.
Nevetett.
-Felőlem oké.Úgy is meg kell nézned a házukat..nagyon sokat voltatok egymásnál.Persze, Kírával együtt..
-Milyen volt Kíra?
-Hát..egy szülő szemszögéből talán nem lehet ezt megállapítani.Kérdezd inkább Dettit.És..holnap suli lesz, irmerkedj meg a többiekkel is.

Úgy vettem ebből ki, mintha nem lenne túl szimpatikus Kíra.

És amikor mondta, hogy ismerkedjek meg a többiekkel.Mint amikor a kisgyerek megy az oviba.Nevetnem kellett.

Nem bírtam otthon maradni.

-Elmehetek sétálni?-kérdeztem.
-Ne jöjjek veled?Még nem ismered annyira a környéket, nem szeretném, hogy eltévedj.
-Nyugi, vissza fogok találni.-nevettemm.-Ha nem menne, viszem a telefonom és felhívlak.Nem megyek messze.Csak megnézema környéket.
-Hát, oké.De vigyázz magadra, jó?
-Jó.

Elindultam.

Megláttam egy nagy füves részt, tele sok fűzfával.Volt hinta is.Senki nem volt a hintán, csak a fűzfák alatt ültek sokan.Nevettek, beszélgettek, mindenki elvolt.

Kicsit cikinek éreztem magam.Én voltam az egyetlen, aki egyedül volt.

Leültem az egyik hintára.

Becsuktam a szemem és hintáztattam magam.Pár perccel később hallottam, ahogy valaki leül a mellettem lévő hintára.Kicsit megijedtem, ezért kinyitottam a szemem.

Egy srác volt ott.Keki gatya volt rajta és egy barna kabát.Annyira ismerős volt..valahol már láttam.
Talán ezért is tettem azt, amit.Köszöntem neki.
-Szia!
Kicsit meglepődhetett.-Szia.
-Tudom, kicsit furán fog hangzani.De valahol láttalak, olyan ismerős vagy.Te is ismersz engem?
Oké, talán kicsit hülye volt a viselkedésem.
-Te szórakzol?
-Nem, dehogy.Figyelj, nem fogod elhinni mi történt velem.És hülyének fogsz nézni..
Közbevágott.
-Állj!Mel, te vagy az?Először rád sem ismertem.Rég nem láttalak ilyen cuccokban, pontosabban..soha nem láttalak ilyen cuccokban, hát ez hihe..
Ezúttal én szóltam közbe.
-Már tudom, hol láttalak!Az osztályképen, hát persze!Szóval te az osztálytársam vagy.
-Mel, becsavarodtál?-nevetett.
Utána elmondtam mindent.A balesetet és hogy nem emlékszem semmire.Először nem nagyon hitt nekem.De sikerült meggyőznöm.Meg a ruháim is..azt mondta, biztos nem vennék föl ilyet.

-Ez annyira hihetetlen.-mondta.
-És mi jóban voltunk?-kérdeztem utána.
Nagyon helyes fiú volt.Sötétbarna haja volt, zöld szeme..Elég magas is volt.És megtudtam, hogy Bálint a neve.

-Hát, ez elég hosszú történet.-magyarázta.
-Van időm, tudnom kell mindent.Mondd el, kérlek.
-Khm..csak annyit mondok, hogy..pár éve barátok voltunk, még régen.De..-az órájára nézett.-Most mennem kell.Máskor majd beszélünk, vigyázz magadra, jó?
Aranyos volt..

-Oké, menj nyugodtan..
-Szia.
-Szia.
Elment.Kicsit csalódott voltam, úgy beszéltem volna még vele.
Ezt mondta: pár éve barátok voltunk, még régen.Mi történhetett?Miért nem vagyunk már azok?

Hú, nekem is mennem kell.Már kész az ebéd..
Dettit majd kikérdezem erről a Bálint-ügyről...