március 5.,

Reggel csodásan világított be a napsugár az ablakomon.Igaz, hogy emiatt korábban keltem, de annyira vidám voltam, hogy mindennek csak a jó oldalát néztem.
-Veled meg mi történt?-kérdezte reggelinél apukám.-Túl vidám vagy.-nevetett.
-Elvette a szerelem az eszét.-mondta a nővérem.
Az asztal alatt akkorát rúgtam a lábába, hogy szerintem holnapra be fog lilulni..

Késésben voltam, ezért nem kockáztattam meg azt, hogy bringával menjek.
Most épp a buszon ülök.Milyen hülye ötlet volt már ez!Hiszen sokkal gyorsabb vagyok bringával, a sok fránya piros lámpa!
Aztán felszállt a buszra egy ismerős arc.Norbi volt az.Ő még nem is tudja, hogy összejöttünk Krisszel, tegnap nem volt suliban.
-Szia!-mosolygott.
-Szia!Hogy vagy, mi volt tegnap?-én még jobban mosolyogtam.Igaza van a nővéremnek, tényleg elvette az eszem a szerelem.
-Semmi érdekes, csak hánytam reggel, és inkább otthon maradtam.Hé,lemaradtam valamiről?Valamiért nagyon virulsz.
-Emlékszel, mit mondtam tegnapelőtt, mielőtt elrohantam?
-Hát persze.Azt mondtad, hogy elmondod, miért mész el.Gyerünk, rajta.
-Szóval..Összejöttünk Krisszel!-örömömben megöleltem.-Annyira örülök.Végre történik valami izgi az életemben.
Hirtelen lehervadt a mosoly az arcáról.De nem foglalkoztam vele, biztos meglepődött, mert megöleltem.
-Mondj már valamit!-mondtam neki.
-Ti nem vagytok összeveszve?-kérdezte furán csengő hangon.
-Kibékültünk tegnapelőtt.Azért rohantam el.

Nem tudtunk tovább beszélni, megállt a busz, és mindketten késésben voltunk.El kezdtünk futni, mint a hülyék, hogy még a tanár előtt beslisszolhassunk.

Nem jártam túl fényesen.A hosszú-legne szoknyámban mentem, és akkorát zakóztam a suli előtt, hogy nekiestem a suliajtónak.És a suli bejáratánál vasból van az ajtó.A fejem jól belevertem, a lábamat meg végighúzam a betonon.
-Ev, jól vagy?-szerencsére ott volt Norbi velem.De nem tudott már visszahúzni akkor, amikor elestem, mert olyan hirtelen történt az egész.
Nem, nem voltam jól.A fájdalomtól egy szót nem bírtam kinyögni.Gördültek a könnyeim lefelé az arcomon.Nem bírtam megszólalni, a könnyeim viszont lassan már árvizet keltettek.
Norbi rögtön felhúzott.Finoman, úgy hogy ne fájjon.
-Hosszú a szoknyám.-mondtam nevetve, de még mindig a könnyekkel küszködve.
-Rá bírsz állni a lábadra?-kérdezte.
Az egész testemmel a jobb lábamra estem, ami kifordult.
-Nem, nagyon fáj.-mondtam.-Menj be nyugodtan az órádra, el fogsz késni.Én bemegyek a nővérhez.
-Gondolod, hogy majd egyedül foglak hagyni?-kacsintott.-Gyere, nehézkedj rám.
Úgy is tettem.

-Nincs hányingered?-kérezte a nővér.
-Nincsen.
-Akkor valószínűleg nincs agyrázkódásod.A fejeden lesz egy nagy púp, majd borogassátok hideg vízzel.
Megnézte a lábam is.Az egész csupa seb volt, és sok helyen vérzett is.Ezt még el tudtam viselni, de a jobb lábamra nem tudtam ráállni.
-Meg kell röntgeneztetni.Jó lenne minél előbb, hogy ne terheld magad annyira.
-Én elkísérem.-mondta Norbi.
-Nem kell, épp eleget tettél már értem.Menj be az osztályodba.
-Mindjárt jövök, ne mozdulj.-mondta.
Kedves Norbi, ha akarnék, se tudnék egy tapottat  sem lépni a jobb lábammal.

Visszajött.
-Hol voltál?
-Csak beszóltam a két osztályba, hogy mi történt és hogy elmegyek veled, stb,stb..

A kórázban fél órán át hülyéskedtünk, addig várnunk kellett.Norbi egy igazi jóbarát, mindig számíthatok rá.
Azt mondta a doktor, hogy elmozdult a csont.Nem törött még pont el.Begipszezték, és Norbi türelmesen várt.
-Hat hét múlva gyere vissza, akkor fogjuk levenni.-mondta búcsúzóul.

Hat teljes hét gipszben??NEEEE!
Amikor visszafelé a buszon ültünk, Norbi nagyon csendes volt.
-Mi történt?Elvitte a cica a nyelved?-nevettem-Nem ilyenlek ismerlek.
-Bocs, csak gondolkoztam.-mondta monoton hangon.
-Na és min?
-Hülyeség.
-Mondd el, hátha tudok segíteni.
-Te?Nem, te nem tudsz.
Mondanom sem kell, ez eléggé rosszulesett.
Az út hátralevő részén nem szóltunk egy szót sem egymáshoz.
-Na jó, elmondom.-mondta, amikor már mentünk fel a lépcsőn.
-Ev!-rohant ide hozzánk Krisz.-Norbi..
-Én-én nem zavarok.Majd beszélünk.Sziasztok.-mondta Norbi, és elment.
-Mi történt?Úgy megijedtem.-mondta Krisz egy ölelés közben.
-Nagyot estem, amikor rohantam a suliba, hogy ne késsek el.
-És hogy került a képbe Norbi-barátunk?-kérdezte.
-Vele együtt rohantam, busszal jöttünk.
Utána segített hazamenni.Átkarolt, és úgy mentünk együtt.Olyan rendes volt.Hazamentünk.Anyu csak csóválta a fejét.
-Hat hét múlva vissza kell menni.-mondtam.
-Jó, akkor majd elviszlek.De most nincs több bringa addig.-mondta.
-Nem is tudnék így.-mondtam.

Krisszel még elmentünk a parkba.
-És hogy van a húgod?
-Jól, köszi.Még mindig furcsa neki ez a látás-dolog.De mindenben segtünk neki.
Ugyanoda mentünk, ahol két napja sírtam, mert azthittem, hogy a barátnője.Aztán kiderült, hogy a húga.
Jól ismertem már azt a fát.
Sokáig beszéltünk, majd hazakísért, és elbúcsúztunk.

Amikor készültem a lefekvéshez, kaptam egy SMS-t.
Rejtett volt a szám.Ez állt benne:
Már régóta bejössz, csak nem mertem eddig elmondani.
De már merem vállalni: szeretlek.
Titkos rajongód.

Nagyon meri vállalni,akkor a nevét írta volna oda.
Hm, de erre kiváncsi vagyok.Biztosan Krisz az.
Majd kiderítem, de most már nagyon álmos vagyok...