március 4., suli után..

Az élet csodálatos!Sokszor érezzük úgy, hogy igazságtalan világban élünk.De utána rájövünk, hogy akkor azért volt éppen rossz a hangulatunk, mert úgy kellett lennie.A végén úgyis jóra fordul minden.Vagy ha nem, akkor azért, mert mi voltunk a hibásak, a sors így döntötte el..stb,stb,stb...

Hogy miért is vagyok ilyen boldog?Nos, ez egy elég hosszú történet.
Jobb lesz, ha az elejéről kezdjük.
Szóval ott hagytam abba az írást, amikor rohantam Kriszhez.Fogalmam sincs, miért műveltem ezt.Aztán odaértem a házukhoz, és csöngettem.
-Szia Ev-mosolygott Krisz anyukája.
-Szia.Krisz itt van?-kérdeztem.
-Nincs..azt mondta, hogy a parkba ment.
-Köszi, szia-rohantam a parkba.
Elég sok ember volt ott.
Amikor így jobban megnézzük az embereket, látjuk, hogy mindenki másmilyen.Nincs két egyforma ember.Még az ikrekek sem.A stílusuk és a lelkük mást takar, mint a kinézetük.És vannak azok, akik utánozzák a másikat.A sok divatmajom és hasonlók..amikor rendesen megnézzük őket, látjuk, hogy attól még, hogy a hajuk és a ruhájuk ugyanolyan, ők nem lesznek ugyanolyanok.Más az alakjuk, a járásuk és még sorolhatnám.Bár vannak olyanok, akik próbálnak úgy csinálni mint a haverjaik..próbálják a járásukat, nevetésüket lemásolni.És ez nagyon vicces tud lenni, főleg akkor, amikor csak én veszem észre ezeket az apró dolgokat.

Na de most visszatérek az eredeti témámhoz.
Szóval sok ember volt, de végül megláttam Kriszt egy padon.Elmosolyodtam, és mentem is már arra.Aztán hirtelen megláttam egy lányt mellette.
Magam sem tudom miért, de úgy elszomorodtam, hogy elfutottam.Jó messze jártam már, egy fa alá ültem, és zokogtam.Megpróbáltam halkan, mivel elég ciki sok ember előtt.Szerencsére olyan helyet választottam, ahol nem volt senki.Úgy éreztem, hogy a szívem kis darabra zsugorodik és a torkom úgy összeszorult, mint még soha.A könnyeim patakban folytak.

Úgylátszik elaludtam, mivel arra keltem, hogy Krisz ráz.
-Hát te?-kérdeztem, mintha nem tudtam volna, hogy itt van a parkban.
-Neked is szia.Látom elaludtál és nem akartalak így egyedül hagyni.
-Jó, mostmár fölkeltem, hála neked.Amúgy meg..
-..sírtál?Tiszta piros a szemed és rászáradt a könny.-szakított félbe.Köszönöm Krisz, pont most akartam mondani hogy mehetsz a barátnőd után, úgyis fönnt vagyok már.
-Nem sírtam.-mondtam határozottan.
Gyanakvóan méregetett.
Nem bírtam tovább, kitört belőlem a sírás.
-Ev, mi történt?-kérdezte és a  kezét a vállamra rakta.Izmos volt, de mégis puha, erőtadó.
-Te kérdezed?-zokogva toltam el magamtól.-Sajnálom..Én..én nem is tudom mit képzeltem.-mondtam, letöröltem öt könnycseppet az arcomról, majd felálltam és el akartam menni, de Krisz visszarántott.
-Mondd el!-mondta nekem komoly ábrázattal.
-Semmi nincsen, megyek haza.
-Dehogy mész.Most elmondod, hogy miért sírsz.
Ezt már komolyan nem bírtam.
-Te ennyire vak vagy?Tényleg nem veszed észre azt, ami körülötted folyik?Hülye kérdés volt, bocs..Most az újdonsült barátnődön jár az eszed.Menj utána nyugodtan..
-Te meg miről beszélsz?-kérdezte, és értetlenül nézett rám.Még ez az acikifejezés is jól állt neki.Te jó ég, mi van velem?!
-Nem kell megjátszanod magad, az előbb ott ültetek a padon.
Nevetett, de aztán komoly maradt.
-Ő a húgom.
-Persze, én is ezt mondanám.
-De ő TÉNYLEG a húgom.-annyira nehéz volt ez.A szemembe hazudik az egyetlen ember a családomon kívül, akiben eddig megbíztam.
-Nem gondoltam volna pont rólad-fordultam el.
-Nem kell elhinned.Majd anyu megmutatja neked az iratait, akkor meg fogod látni.-fölrántott-persze finoman- és vonszolt egészen a házukig.
-Te sírtál?-kérdezte Krisz anyja.-A legutóbb még olyan vidám voltál..
-Erre most nincs idő, majd megbeszéljük-mondta neki Krisz, és húzott tovább.
A nappalira mutatott.
-Amíg nem csinálunk neki szobát, itt alszik.
-Na és eddig hol volt a te híres-nevezetes húgod?-néztem rá.
-Tényleg tudni akarod az igazságot?Tudom, hogy benned megbízhatok, ezért elmondom.Egy idő után úgyis megtudtad volna.A húgom Szilvi.Szilvi vak volt eddig, amióta megszületett..Amikor hat éves voltam, akkor ismertelek meg.Az azelőtti nyáron Szilvi elutazott a nagyszüleinkhez.Ott van egy speciális kórház vakoknak.A kezelés 8 évig tart, de Szilvi azt mondta, hogy kibírja.Minden hónapban kellett mennie kezelésre.Tegnap volt az utolsó kezelés.Még mindig nagyon furcsa neki így, hogy lát.Meg fogja szokni egy idő után, ma elvittem a parkba, megmutattam neki a környéket.Amúgy minden hónapban meglátogattuk.Hát, ennyi ez a történet.Ha nem hiszed, megmutatom a cuccait.
-Miért nem szóltál nekem?-kérdeztem.
-Nem fogom másokra terhelni az én családi gondjaimat.Amúgy sem vagyok az az érzelgős fajta, ismersz te.-mosolygott.
Akkor kő esett le a szívemről, hogy csodálom, ha nem hallotta Krisz.
-De miért sírtál, mostmár elmondod?-kérdezte, amikor a szobájában voltunk.
A földet bámultam.Most segítsenek a fentiek!
-Nem érdekes.-mondtam még mindig a földet nézve.
-Nézz már föl.-mondta.Felhajtotta a fejemet.Á, érzem, hogy ég az arcom!-Mondd el.
Aztán eszembe jutott, hogy mit mondott Norbi.Ami olyan nagy hatással volt rám, hogy elfutottam Kriszhez.És most, amikor itt vagyok, nem merem elmondani.Eddig magamnak sem mertem bevallani az érzéseimet, de kész, ennyi!
-Krisz, én..szerelmes vagyok.-néztem újból a földre..Milyen csillogó a parke..
-Csak mondd, hogy nem Norbi.-mondta, és a flafonra szegezte tekintetét.
-Nem Norbi.Mér, mi lenne, ha ő lenne?-kérdeztem.Csak nem féltékeny?
-Semmi..
Na, ez szép.Ekkor Krisz a plafont, én pedig a földet bámultam.És egy mukkot sem szóltunk.
-Én is.-mondta.
-Mi te is?-értetlenkedtem.
-Ne tegyél úgy, mnitha nem tudnád.
-De én nem tudom.-nevettem.Pedig már tudtam, hogy miről beszél.
Közelebb ült hozzám az ágyán, és épp amikor jött volna a nagy csók...
...bejött Krisz anyukája.
Köszi, tényleg köszi, te is a legjobbkor.
Ugye nem látta meg?De, asszem igen.Mindegy, a lényeg, hogy mosolyogva becsukta az ajtót a ,,csak tudni akartam, éltek-e még" mondattal.
Na de mostmár mindegy volt..Krisz megfogta a kezem és megcsókolt.
Ekkor éreztem úgy, hogy azt kell válaszolnom, ,,nem, én nem élek", hiszen annyira jól éreztem magam.

-Gyere már, elég volt az írásból!-nevet most Krisz, aki mellettem van.
Igen, az élet tényleg csodás.

vélemény